Köszöntjük az időseket

    57

    Tárnokon, a Köz-Ért Kft. és Marozsán József alpolgármester szervezésében 177 kis figyelmesség készült az Idősek Világnapja alkalmából – egy tábla csoki, egy verssel – amit a Kft. munkatársai visznek ki az időseknek.

    Jó egészséget, még sok boldog évet kívánunk!

    Ősi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert “fáradságos életükkel kiérdemelték”, nem is abból a józan előrelátásból, hogy “egyszer én is öreg leszek, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre!”, hanem azért, mert a lélek még érzékenyebb volt, a szellem nyitottabb, s az öregember, óriási élettapasztalatával, olyan értékeket jelenített meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt! (…) Az öregember akkoriban nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték: nem azt nézték, milyen mulandó teste, hanem hogy ki lakik benne! Müller Péter

    Látod, így jön majd az öregség, udvariasan. (…) Nem dráma az öregség, ne félj. Egy napon hírt kapsz, ennyi az egész. Felnézel a munkából és az életből, szórakozottan, s aztán készségesen mondod: “Igen, igen. Meg kell öregedni. Egy pillanat még, valamit akartam… Mit is? Igen, élni. Tudom, most már késő. Mehetünk.” Márai Sándor

    A fiatalság megőrzése kizárólag lelki eszközökkel történik, amelyekkel meggátoljuk a lélek öregedését. Legfontosabb a megszabadulás a negatív érzésektől, indulatoktól és gondolatoktól. Hinni kell a boldogságban, a barátságban, a szerelemben, a gondviselésben, a jóban, a morális rendben és a jó birtoklásában.Ne utáld a fiatalságot, mert elmúlt, és ne gyűlöld az öregséget, mert eljött! Popper Péter